Riporter: Szex, szerelem blogunkat történelemmel folytatjuk?
szex - szerelem - történelmi áttekintés
Pár nappal korábbi Szex, szerelem blogunkat elkezdtük egy tágabb történelmi áttekintéssel.A történelem útvesztőin keresztül tekintettük át, hogy különböző korokban, földrajzi és történelmi körülményektől hogyan függ a nő szerepe az egyes társadalmakban.
szex - szerelem - majom kolóniák
Abból a korból indultunk el, amikor az ember még a létfenntartásáért küzdött. A nőnek együtt kellett haladni a hordával. A gyermek komoly nehézséget okozott koloncként a nyakában. Egyes majom kolóniák élnek hasonlóan.szex - szerelem - földet művelni
Aztán láttuk nomád, vándorló életet élni, majd letelepedni és földet művelni.A nő szerepe és feladata ekkor gyökeresen megváltozott. Erős fiakat kellett szülnie, hogy legyen aki műveli a földeket.
szex - szerelem - fiakat szülni
Az ember azonban egyre nagyobb és nagyobb földterületeket kezdett elfoglalni és a meghódított népekkel megműveltetni. A nő feladata továbbra is erős fiakat szülni, hogy legyen aki megvédi és örökli a földeket, és aki újabb földeket foglal el.szex - szerelem - a legnagyobb érték
A nő klasszikus asszonyi szerepe akkor kezdődött, amikor főként otthonteremtéssel és gyermekek szülésével, felnevelésével foglalkozhatott. Abban a korban már az újszülött fiúk és a földi javak jelentették a legnagyobb értékeket. A nőt asszonyi állatnak tekintették.szex - szerelem - a nő megtermékenyülése
Semmilyen összefüggést nem láttak a nemi kapcsolat és a nő megtermékenyülése között.A gyermekek születését, - főként a fiúgyermekét - szellemek, istenek adományának tekintették. Ugyan úgy a föld termelékenységét, gazdagságát, a termés minőségét és mennyiségét is külső erőknek tulajdonították.
szex - szerelem - titokzatosság
Ráadásul azt az isteni titokzatosságot figyelték meg, hogy összefüggés a föld mélyében és a nő méhében van. Valószínű, hogy ezen az éghajlaton a csillagok és a hold kevesebbszer látszott ki a felhők mögül, mint keleten, ezért nem tudták megfigyelni az égitesteket az Európa területén élő őseink.szex - szerelem - égitestek
A keleti kultúrák szinte a kezdetektől figyelték és érzékelték az égitestek hatását az emberekre, a kapcsolatokra, a nemiségre, a fogantatásra, a menstruációra, a mezőgazdaságra, az időjárásra, stb. Előrejelzéseik a mai napig pontosabbak.szex - szerelem - a jövő
Nem hangoztatják magukról, de én már halottam mendemondákat róluk abból a korukból, hogy "aki a jövőt tudja mindent tud és biztonságban van". Azonban a jövőt a tanulatlan ember elől elrejtették, mondván úgy sem értené meg az összefüggéseket.szex - szerelem - Földanya
A mi kultúránkban szinte ugyan ezekben az időkben a föld hozama és az asszony gömbölyödő hasa jelentette létet, a jövőt. A Földanya kifejezés, a föld illetve az asszony termékenysége vagy meddősége, ezek a kifejezések mind mind abból a korból származnak. Érthetetlenség, ismerethiány, kiszolgáltatottság és félelem jellemezte a kor babonás embereit.szex - szerelem - megdöbbentő
A történelemnek ez a szakasza számomra rendkívül megdöbbentő volt, ugyanis mivel a férfiak semmilyen összefüggést nem láttak a nemi kapcsolat és a nő megtermékenyülése között, így a kolóniában azzal az asszonnyal voltak, akire éppen rágerjedtek.szex - szerelem - anyaközpontú
Ezért nevezik ezt a formát matriarchális azaz anyaközpontú családnak, mert így csak az anya volt biztos. Az apa nem.A férfi - föld iránti tisztelete - hozta létre a patriarchális, apaközpontú családokat, majd társadalmat. Mert hiába a logika, ha egy férfi érzelmeit, ideológiáját sérti egy rendszer, akkor nem maradhat sokáig életképes.
szex - szerelem - apajogú
A mayák például koruk legfejlettebb civilizációja voltak. Tudatos mezőgazdasággal, építészettel, csillagászattal, sportokkal, stb mégis eltűntek. Persze a történelem sok esetben feltevésekre hagyatkozik, de az tény, hogy az anyajogú rendszerben élő szinte valamennyi társadalom eltűnt. Az apajogú társadalmak viszont továbbfejlődtek.szex - szerelem - dolgozó nő
A dolgozó nők korában újra matriarchális, azaz anyaközpontú családok kezdenek kialakulni.Emlékszünk a múltkori történetre, amikor a kicsi fiú megkérdezi:
- Apa! Mi az, hogy férfi?
- Az kisfiam egy olyan ember, aki erős, mindent kibír a családjáért, oltalmazza őket, gondoskodik róluk, csak értük él...
- Apa! Én is olyan férfi szeretnék lenni, mint ANYA...!!!
Riporter: Következő Szex, szerelem blogunkban egy nagyon komoly veszélyre hívjuk fel a figyelmet!