Riporter: a Szex, szerelem blogunkban jelenleg Editke és Péter történetével szemléltetjük egy nő és egy férfi szexuális fejlődését. Párkapcsolati stratégiákat és taktikákat veszünk sorba és elemzünk. Célja, hogy miután megismerjük saját vérmérsékletünket, ahhoz igazítsuk céljainkat, terveinket, stratégiánkat. Editke és Péter amikor először egymásra találtak már mindkettőjüknek volt előzőleg szexuális kapcsolata. Múltkori Szex szerelem bolgunkban a 17 éves Péter múltjában találtuk meg az akkor 19 éves K. Katát...
szex - szerelem - szexbomba
Kata már 13 éves korában olyan kisugárzással rendelkezett, mint egy igazi nő.
Addig taktikázott, míg egy nála jóval idősebb fickó elvette a szüzességét. Utána számos férfit csábított még bűnbe, hiszen még kiskorú volt.
szex - szerelem - luxus prostituált
Néhány év múlva külföldön luxus prostituált lett belőle. Egy komoly nemi betegség miatt észhez tért és abbahagyta.
Gyógyulása után itthon külkereskedő lett. Sikeres nemzetközi közgazdászként ment férjhez, és szült két gyermeket.
Mint ahogyan Péterrel, így a férjével is túl taktikázta a dolgot. A férfi stratégiáknál már felhívtam a figyelmet, hogy „a stratégia hosszútávon, mindig megveri a taktikát”…szex - szerelem - Kata és Főnök története
Hiába igaz a mondás, hogy a legnagyobb prostituáltakból lesz a legjobb feleség, párkapcsolati problémáik nekik is vannak. Katánál férje jóval idősebb, és nagyon szerelmes a feleségébe. Éveken keresztül szinte mindennap szeretkeztek.
szex - szerelem - férfi sors
szex - szerelem - prosztata
Nem ment orvoshoz, nem panaszkodott. Azonban a korral járó, és a szexualitást érintő nemiszervek fájdalmaiból kialakult benne egyfajta szexuális kisebbrendűség feleségével szemben. Pedig az asszony soha nem éreztette urával, hogy bármiben is hiányt szenvedne.
szex - szerelem - nő múltja
Mindig nagyon szépen beszélt emberével, aki soha egy pillanatra nem érzett féltékenységet, végtelenül elkötelezett és tényleg maximálisan hűséges felesége iránt. Semmit nem tudott viszont a gyönyörű asszony múltjáról. Istennőként bálványozta.
szex - szerelem - szexuálisan törékeny nő
Azért vette feleségül, mert vonzódott a szexuálisan is törékenynek tűnő szépségbe. Később gyermekeinek anyjaként is a tenyerén hordta szépséges feleségét. A fiatalasszonynak nagyon is tetszett ez a szerep a rengeteg megalázó részeg és egyéb perverz kuncsaft után.
szex - szerelem - vezető
A férfi egész életében vezető volt. Mindig mindenki tőle, az ő akaratól függött.
Természetesen ő is, mint minden férfi abszolút meg volt győződve kiváló és igen magasszintű szexuális jártasságáról a vezetői képességein felül.
szex - szerelem - vezető személyiség
Elkötelezett vezetőként rengeteget dolgozott. Volt, hogy napokig nem evett rendes ételt. Dohányzott és minden nap végén drága piákkal állította takarékra magát.
Nézzük a személyiség típusát: Főnök kolerikus-melankolikus.
szex - szerelem - szemérmesség
A melankolikus habitusúakra jellemzően volt benne egy nagyadag szemérmesség, amit erőteljesen nyomott el kolerizmusával. Ez sokkal sikeresebb vezetővé is tette, mert megálljt tudott magának is parancsolni, adott helyzetekben. Azonban a személyiség többféleségéből fakadó ellentmondások abszolút kihatnak a szexusra és az egészségre is.
szex - szerelem - egész-ség
Minden apró lelki rezdülés ott van a férfi egész-ségében, és ha a férfi hagyja fele-ségének, hogy ő ezeket érzékelve gondoskodjon róla, akkor mondhatjuk, hogy egy férfi teljes értékű párkapcsolatban él. Természetesen akkor, ha az asszony teljesen elkötelezett az ura felé.
szex - szerelem - fele-ség
FIGYELEM!
Kizárólag az a fele-sége képes például az ura spermájának ízéből érzeni ha kicsi vagy nagy baj van az emberrel, akinek azt hagyják...
Főnök soha nem hagyta Katának. Egyszerűen el nem tudta képzelni az asszonyról, hogy ő olyan nő!!!!!
szex - szerelem - de milyen nő?
DE MILYEN NŐ??? Kérdem én!!!
Volt olyan asszony, aki arról számolt be
imádott emberével kapcsolatosan, hogy
"Az orvosok vaktában tapogatóztak.
Emberem prosztata problémáját én már az első jelénél megéreztem. A második
íznél már éreztem, hogy valami baj van. És abból, hogy egyre kevesebbszer ért hozzám!!!
szex - szerelem - 27
év házasélet
Huszonhét éven keresztül rendszeresen
élvezem emberem erejét. Picinyke vér ízt éreztem, de tenni nem tudtam akkor még
semmit. Férfiak nem panaszkodnak. Anyám intelme jutott eszembe. "A férfiak
ostobák és borzasztóak, ha betegek. Tedd a dolgod!", - csengett
fülembe anyám ordítása: - "MENTSD MEG AZ URADAT!"
szex - szerelem -
daganat és gyógyulás
Csak sokadik unszolásra vallotta be
szeretkezés közbeni fájdalmait. Barátnőim segítségével mindent leszerveztem.
Orvos, röntgen, CT. stb... Végre kiderült mi a betegsége. Mindennemű műtéti beavatkozás nélkül, nagy
szeretéssel, gyógyszeres kezeléssel és sok szerelmeskedéssel oldódott
meg a probléma. Férjem teljesen meggyógyult!"
szex - szerelem - Főnök
Főnök a nem szűnő és egyre kényelmetlenebb fájdalmak miatt olyan lelki és szexuális válságba került, hogy innen már csak egy lépés választotta el egy komoly betegségtől. De mivel Ő a férfi, ő a Főnök, aki mindnek fölött és mindenkiért FELELŐS, NEM PANASZKODOTT!!! Több cigi, több pia!
szex - szerelem - cigi és pia
Kata tehetetlen volt. Szeme láttára pusztult az ura. Már hónapok óta nem nyúlt az asszonyhoz. Egyre több este vádolta az asszonyt bepiálva hülyeségekkel, amikre másnap már egyáltalán nem emlékezett vissza.
szex - szerelem - nikotin és alkohol
Főnökben egyszerre dúlt a szexuális vágyakozás felesége iránt és az esti piálásoktól való kitettség. Annyira szerelmes volt a feleségébe, hogy képtelen volt piásan szerelmeskedni vele, pedig nagyon kívánta. Inkább még többet ivott.
szex - szerelem - munka
Reggelente egyre nehezebben józanodott ki, ezért egyre később járt dolgozni.
Munkahelyi teljesítményével is komoly gondok lettek. Már kollégái is észrevették, hogy valami baj van. Hiába irányította beosztottjait, ugyan azzal a kimért kedvességgel, udvariassággal és felelősséggel mint korábban a teljesítmény rohamosan csökkent.
szex - szerelem - pénz
Egyik pénteki nap délután olyat tett, amit több évtizedes vezetőként még soha.
Behívta könyvelőjét és a teljes készpénz készletet kiszámláztatta hivatalosan magának. Rengeteg pénz volt!
szex - szerelem - szervezkedés
Riporter: Szex szerelem blogunkat holnap folytatjuk...