Riporter: Egy korábbi Szex, szerelem blogunkban a párkapcsolati kommunikáció volt az elsődleges témánk. Erre kaptunk tegnap e-maileket. Melyik volt a legérdekesebb?
szex - szerelem - blog
Kornél: A következő e-mailt kaptam:
- Azt már értem, hogy hogyan kellene tartania velem egy férfinak a kapcsolatot. De hogyan találok végre egy pasit?
Kornél:
- A kérdés jogos! Korábbi Szex, szerelem blogunkban már sokat beszéltünk róla.
- Hogyan találok pasit?
Ez:
- Figyelj oda a férfiakra!
A tükröd előtt töltött idődhöz képest ha legalább fele (vagy vannak hölgyek, akiknek a negyede is elég lenne) időt szánsz egy férfira, hogy jól megnézd Magadnak.
- Vezetés közben már rutinból kell tudj magaddal foglalkozni, hogy el tudd kapni a másik tekintetét!
Óriási bölcsesség! Autóvezetés közben a rutinos autóvezetők nem magukra, hanem mindig a másikra figyelnek.
Láttál már olyan sofőrt, akinek mind három tükre maga felé volt fordítva?
Ugye hogy nem!
Hiszen addig élne, amíg magával lenne elfoglalva. A több mázsás, tonnás járművekkel való közlekedés tehát megtanította az embereket egymásra figyelni.
Miért?
Egy példa.
Miután egyik pártalanul élő páciensemnek ezt a lehetőséget elmondtam azonnal alkalmazni kezdte.
Balázs (34) - békés, visszahúzódó flegmatikus. Elemző melankolikus vonásokkal.
Reggel mindketten ugyanazzal a villamossal utaznak a munkahelyükre.
Kapcsolatuk úgy kezdődött, hogy:
- De hogyan?
Azt javasoltam neki, hogy figyelje meg, hogy általában melyik ajtónál szokott állni, ülni és igyekezzen ott felszállni. Próbáljon taktikusan mindig a közelébe kerülni.
Mi történt?
A nő folyamatosan figyelte a férfi szavait, dolgait, mindent, amit csak elmesélt magáról.
- Hazakísérhetlek?
Mire a kislány...
Riporter: Holnapi Szex, szerelem blogunkat a kislány válaszával folytatjuk...
- Azt már értem, hogy hogyan kellene tartania velem egy férfinak a kapcsolatot. De hogyan találok végre egy pasit?
Kornél:
- A kérdés jogos! Korábbi Szex, szerelem blogunkban már sokat beszéltünk róla.
szex - szerelem - figyelmesség
Többek között tegnap is ezzel fejeztük be. Azokkal a kommunikációs helyzetekkel, amikor a legnagyobb hatással tudunk lenni egy másik emberre. A pasitalálás nem lutri, illetve a nőtalálás sem. A figyelmesség az egyik legvonzóbb eszköz szinte az összes lehetőség közül.szex - szerelem - odafigyeljen
Ugyanis az emberek általában nagyságrendekkel több gondot és időt fordítanak a saját megjelenésükre, megnyilvánulásaikra, mint arra, hogy a másik emberre odafigyeljenek. Őszintén odafigyeljenek! Az odaadó figyelmesség pedig tényleg feltűnően ritka jelenség.szex - szerelem - tükröd előtt
Az egyik válaszom tehát arra a kérdésre, hogy:- Hogyan találok pasit?
Ez:
- Figyelj oda a férfiakra!
A tükröd előtt töltött idődhöz képest ha legalább fele (vagy vannak hölgyek, akiknek a negyede is elég lenne) időt szánsz egy férfira, hogy jól megnézd Magadnak.
szex - szerelem - rendszeresen
Ha ez alatt az idő alatt megfigyeled benne, hogy mik azok a részletek, amik tetszenek Neked. Főként a mozdulataiból képes vagy megérezni, hogy valójában milyen ember lehet. Ha ezt a figyelmet napról napra rendszeresen végzed nőkkel és férfiakkal egyaránt.szex - szerelem - százból
Akkor bele fogsz tartozni azok közé az emberek közé, akik a százból egy. Százból egyetlen ember fordít figyelmet egy másik, akár idegen emberre. Utazol a buszon, villamoson, metrón vagy éppen az utcán mész. Ez hasznos idő a gyakorlásra. És rendkívül szórakoztató.szex - szerelem - tekintet
Amikor autót vezetek, akkor is a másik vezető tekintetét keresem. A biztonságos közlekedést az jelenti számomra, amit anno a bölcs oktatóm tanított nekem:- Vezetés közben már rutinból kell tudj magaddal foglalkozni, hogy el tudd kapni a másik tekintetét!
szex - szerelem - figyel
- Ha érzékeled, hogy lát, akkor már figyel rád!Óriási bölcsesség! Autóvezetés közben a rutinos autóvezetők nem magukra, hanem mindig a másikra figyelnek.
Láttál már olyan sofőrt, akinek mind három tükre maga felé volt fordítva?
szex - szerelem - figyelni
Hogy mindegyikben csak magát látta?Ugye hogy nem!
Hiszen addig élne, amíg magával lenne elfoglalva. A több mázsás, tonnás járművekkel való közlekedés tehát megtanította az embereket egymásra figyelni.
szex - szerelem - pártalálás
Így ha Neked már van jogosítványod és nem dodzsemszerűen ütközöl mindenkivel, akkor a teljes lényed fel van készítve arra, hogy eredményes lehess a pártalálásban. Megjegyzem a férfiak sok más egyéb tényezőn kívül, többek között ennek is köszönhetik a sikeres pártalálásukat.szex - szerelem - rutin
Rutinná válik bennünk férfiakban a gyors figyelem és az abból fakadó ösztönös reakciók. Statisztikák bizonyítják, hogy azok a nők, akik rendszeresen és rutinosan vezetnek autót eredményesebbek a pártalálásban is.Miért?
szex - szerelem - figyelem
A figyelem és a figyelem mellé párosuló ösztönös figyelmesség miatt. Ez nagyon jó hír mindenki számára, aki tudatosan szeretne párt találni magának. Semmi mást nem kell tenned csak figyelned kell. A figyelem alapján kiderül, hogy mire van szüksége a másiknak.szex - szerelem - pártalanul
Ha már a másik szükségletét megismered nem kell túl nagy figyelmesség hozzá, hogy ki tudd elégíteni.Egy példa.
Miután egyik pártalanul élő páciensemnek ezt a lehetőséget elmondtam azonnal alkalmazni kezdte.
szex - szerelem - flegmatikus
Edina (26) - Kedves, mosolygós szangvinikus. Kolerikus makacssággal.Balázs (34) - békés, visszahúzódó flegmatikus. Elemző melankolikus vonásokkal.
Reggel mindketten ugyanazzal a villamossal utaznak a munkahelyükre.
Kapcsolatuk úgy kezdődött, hogy:
szex - szerelem - taktikusan
Edina régóta lát egy helyes pasit reggelente, akivel szívesen megismerkedne.- De hogyan?
Azt javasoltam neki, hogy figyelje meg, hogy általában melyik ajtónál szokott állni, ülni és igyekezzen ott felszállni. Próbáljon taktikusan mindig a közelébe kerülni.
szex - szerelem - stratégia
Ez már tízből nyolcszor sikerült is neki, amikor végre elérkezett a stratégia pillanat. A férfi eltüsszentette magát. Edina előkapott egy papírzsepit és mosolyogva a férfi felé nyújtotta. Az hihetetlen hálás, tágra nyitott szemekkel fogadta a nő figyelmességét.szex - szerelem - felsegítette
Megtört a jég. Beszédbe elegyedtek. Onnantól kezdve a férfi mindig az első ajtónál a villamos szélvédőjéhez állt az alsó lépcsőre. Ahogy nyílt az ajtó leszállt és a várakozók között a nőhöz sietett és figyelmesen felsegítette a villamosra.szex - szerelem - tettek
Hetekig jártak így együtt a villamoson beszélgetve. Mikor megint a női stratégiának kellett közbelépnie, hogy a bátortalan férfi a tettek mezejére léphessen.Mi történt?
A nő folyamatosan figyelte a férfi szavait, dolgait, mindent, amit csak elmesélt magáról.
szex - szerelem - első randi
Megint ugye a figyelem és a figyelemből következő figyelmesség. Az első randi is a nő ösztönzésére kellett létrejöjjön. Mert hát már a pasi eddig még a telefonszámát sem kérte el. A nő már majdnem ott tartott, mint az egyszeri kislány az egyszeri kisfiúval.szex - szerelem - kislány
Ismerjük a történetet? A kisfiú megkérdezi a kislányt:- Hazakísérhetlek?
Mire a kislány...
Riporter: Holnapi Szex, szerelem blogunkat a kislány válaszával folytatjuk...