Riporter: Az előző Szex, szerelem blogunkban egy rendkívül érdekes tapasztalatát osztotta meg velünk egyik hölgy követőnk.
szex - szerelem - blog
Kornél: Hát igen! Húszból egy! Azt írta a hölgy követőnk, hogy húszból egy férfi van az internetes társkeresőn magukat regisztráló férfiak között, aki komoly kapcsolatot szeretne. Egész pontosan azt írta...
Idézem:
- Ebben az a jó, hogy legalább már tudjuk, hogy vannak az internetes társkeresőkön regisztráló férfiak között olyanok, akik képesek.
Korábbi Szex, szerelem blogunkban már említettem, hogy tudok még olyan Dun Juan típusú férfiról is, aki internetes társkeresőn talált olyan nőt, akivel aztán hét évig élt együtt.
Terapeuta és férfiként is azt tapasztalom, hogy vannak nők, akik jóval több ismerettel, tudással rendelkeznek a férfiak, illetve a párkapcsolatok területén, mint az átlag nők illetve átlag férfiak.
Mert azt mára már minden nő és férfi tudja, sőt tanítja is. Gyerekeinek, fiatalabb korú rokonainak, ismerőseinek, hogy tanuljon. A tanulás fontosságára minden felnőtt felhívja az ifjabbak figyelmét.
A párkapcsolatokra vonatkozó előnyök illetve hátrányok is a tudásból illetve az ismeretek hiányából fakadnak.
# Játék!
Idézem:
szex - szerelem - társkeresők
"A húsz férfi közül csak egy képes áldozatot is hozni egy jó és tartós kapcsolatért." Erre én azt mondtam, hogy- Ebben az a jó, hogy legalább már tudjuk, hogy vannak az internetes társkeresőkön regisztráló férfiak között olyanok, akik képesek.
szex - szerelem - lézengő-lúzer
Sőt készséget mutatnak arra, hogy jó és tartós párkapcsolatban lehessenek. Sőt igazán csak az a négy "önjelölt" nem számít, aki csak úgy lézengő-lúzerként kíván részt venni egy-egy nő életében. Illetve ha hiszetek hanem, időnként azok is elkelnek a "piacon".szex - szerelem - hormon
Az összes többi, azaz 20-ból 16 férfi azért az keményen küzd. A férfihormon, a férfiasság legfontosabb nemi hormona, a tesztoszteron hormon dolgozik bennünk férfiakban. Mindenképp hajtanak bennünket valami felé. Van egy mondás, hogy:szex - szerelem - blog
"- A férfihormon hajtja a világot, ami viszont a nők kezében van. A nők irányítják tehát a Világot..."Korábbi Szex, szerelem blogunkban már említettem, hogy tudok még olyan Dun Juan típusú férfiról is, aki internetes társkeresőn talált olyan nőt, akivel aztán hét évig élt együtt.
szex - szerelem - átlag
Hogyan lehetséges ez? Mit tud az a nő, aki ilyen férfit is meg tud fogni?Terapeuta és férfiként is azt tapasztalom, hogy vannak nők, akik jóval több ismerettel, tudással rendelkeznek a férfiak, illetve a párkapcsolatok területén, mint az átlag nők illetve átlag férfiak.
szex - szerelem - tanul
Hogyan jutottak ők ilyen rendkívüli titkok birtokába?Mert azt mára már minden nő és férfi tudja, sőt tanítja is. Gyerekeinek, fiatalabb korú rokonainak, ismerőseinek, hogy tanuljon. A tanulás fontosságára minden felnőtt felhívja az ifjabbak figyelmét.
szex - szerelem - előny
Arra, hogy a tanulással megszerezhető előnyökre szükség van. A tudásával egy ember gyakorta előnyösebb pozícióba képes kerülni az élet bármely területén. Főként ha ez a tudás gyakorlatias.szex - szerelem - megvalósítás
Azaz ha abbeli előnyökhöz is juttatja a tudás birtokosát, amelyek a hatékony megvalósításra törekszenek.A párkapcsolatokra vonatkozó előnyök illetve hátrányok is a tudásból illetve az ismeretek hiányából fakadnak.
szex - szerelem - társkapcsolatok
A húsz férfiból tehát a tizenhat ugyan úgy érzékeli, mint ahogyan mindannyian, hogy a pár- illetve társaskapcsolatokból fakadó előnyökre van a legnagyobb szükségünk a világban. Ha egy nő - a tudás birtokában - ebben az előnyös helyzetben van, az nagyon jó a férfinak is.szex - szerelem - titkot
Ha a helyzetéből fakadó előnyöket odaadóan képes számunkra, férfiak számára biztosítani, akkor azon kevés nők közé tartozik aki már megszerezte az egyik legfontosabb titkot magának.# Játék!
A bal tenyeredet fordítsd magad felé.
szex - szerelem - ujjaid
(Ha bal kézzel kezeled a számítógéped egerét, akkor a jobb kezedet fordítsd magad felé!) Nézd meg jól, hogyan állnak az ujjaid! Igazgasd el úgy, ahogyan a legintelligensebbnek tűnik számodra!szex - szerelem - ezek
Majd ezek után! De kizárólag ezek után, miután rögzítetted bal kezed ujjainak állapotát közben az egérrel ->> kattints ide!szex - szerelem - tudod
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Most már, hogy kiolvastad a kezed ujjaiban rejlő folyamat titkait. Haladjunk tovább!
Előző Szex, szerelem blogunkban beszéltünk arról, hogy bizonyos ismeretekhez szinte a lehetetlennel megküzdve lehet csak hozzáférni.
szex - szerelem - titok
Ahogy Harry Potter a bölcsek kövéhez. Egyes nőférfi ismeretek, rendkívül mélyre vannak eldugva. Vélhetően az intimitás az oka. Titokzatosságokat, titkokat rejtenek nők, férfiak magukban. Nem adják ki őket. Nem mondják ki, nem beszélnek róla semmit.
szex - szerelem - titkok
Az is igaz, hogy ezeket a titkokat, mint ahogyan a bölcsek kövének titkát nem szabad mindenkivel megosztani. Pedig nagy szükség lenne ezekre a titkokra jelen korunkban. A titkokból fakadó bölcs ismeretekre.
szex - szerelem - szingliség
Nagyobb szüksége lenne rá a XXI-dik századi embernek, mint bármikor ez előtt. Ugyanis hatalmas mérteket öltött a szingliség. Sosem volt még ilyen a világban korábban, hogy ennyi férfi éljen egyedül. A nők egyedül léte pedig katasztrófa.
szex - szerelem - összeismerkedni
Ráadásul abban a korban, amikor a Világháló közvetítésével sokkal egyszerűbb összeismerkedni egy férfival vagy egy nővel.
Akkor mi az oka ennek az ellentmondásnak?szex - szerelem - férfitípus
Nos elsősorban azaz oka mindennek, hogy ma sokkal könnyebb dolga van egy férfinak, mint bármikor korábban. Az Internet szárnyain hirtelen jött óriási lehetőség, komoly szociális probléma. Baromira elkényelmesedtek a férfiak.
szex - szerelem - küzdelem a nőért
Az elmúlt 7 évben teljesen másként szocializálódtak, mint az eddigi világtörténelemben bármikor. A küzdelem a nőért sosem volt élmény számunkra. Ugyanis az összes történelmi időben életveszélyes volt.
szex - szerelem - maszturbáció
Azonban az, hogy ezt egy életre letudtuk a nyakunkból, szociálisan hatalmas gonddá vált a fejlett országokban. A szexuális kielégítetlenségből fakadó fájdalom is megszűnt. Ma már az egyház sem tiltja a maszturbációt. Nem riogatják a fiatal fiúkat gerincferdüléssel, stb.
szex - szerelem - amatőr
Az elmúlt 7 esztendőben, amióta az interneten élvezhető minőségben "megmozdult" a mozi, több mozgófilm keletkezett, mint az elmúlt száz év alatt összesen. Egyre több jó minőségű amatőr felvétel keletkezik. Az okos telefonok optikái egyre fejlettebb.
szex - szerelem - pornográf
Felbontásuk pedig egyre élvezhetőbbé teszik az elkapott, életszerű pillanatokat. Azzal együtt a házi pornográf alkotások is sokasodnak. Ezek ingyenes és kényelmes letölthetősége a férfiakat, a könnyebb megoldások keresésére és alkalmazására ösztönzi.
szex - szerelem - pornóweboldal
Minap például két fiatal ember beszélgetett egymással egy nagy bevásárló központban. Nagy ívben nem érdekelte őket, hogy mások is hallják a szövegelésüket:
"- Hazamegyek dögfáradtan a melóból, előveszem az ...x.y.com pornóweboldalt.
szex - szerelem - beindulok
Hatalmas lapos tévém van. Akkorák a bulák rajta, hogy a p*nájuk szaga is érződik. Kikockázom, lelassítom, visszajátszom. Figyu! Ettől annyira beindulok, hogy kétszer egymás után verem ki. Így engedem ki magamból a fáradt gőzt.
szex - szerelem - csajom
Aztán szabadon játszom, amíg el nem fáradok a harctereken. A volt csajom állandóan azzal csesztetett, hogy, mikor megyek már vacsorázni, meg hogy nem foglalkozom vele. Arra bezzeg nem volt hajlandó, amit a pornón mutattam neki. Évek óta vagyok már így.
szex - szerelem - nincs
És megmondom a tutit: sokkal frankóbb! Nincs nő, nincs gond! Játszom amíg jól megy, burkolok, amikor akarok, és annyiszor verem ki ahányszor akarom..."
Ha ilyen férfiak közül egyet-egyet még is sikerül egy hús-vér nőnek elcsábítania... Mit kap? Leginkább pornón szocializálódott egyedet.
szex - szerelem - rengeteg
Aki aztán picit többet akar majd, mint szimpla szex.
Rengeteg férfit vesz ki az internet és a műholdas pornó, a fizikailag egészséges és potens hímek közül. Rengeteget. Ráadásul gyakorta úgy is, hogy közben kapcsolatban maradnak. Átkerül a férfi az egyszerre foglalt, és selejt kategóriába.
szex - szerelem - pár
Nem feltétlenül az ő hibája. Azonban ez akkor is az ismerethiányból, a nem tudásból fakadó előnytelen helyzet. Pár- illetve szexuálterápiával ezek az állapotok hamar egyensúlyba hozhatóak. És a párnak elkezdődhet az új, a szexualitásukat kiélvező élete.szex - szerelem - nők
Azok a férfiak, akik (a társkereső nők számára) így elérhetően megmaradtak. Mert esetleg ideiglenesen egyedül vannak. Azonfelül képesek a nemiségüket és kommunikációs képességüket a nők irányába fordítani, az Internet másik nagy vívmányában tobzódnak.
szex - szerelem - elégedett
Élik világukat az internetes társkeresőkön. A netes és tévés pornóval elégedett pasik miatt, egy csomó konkurens férfi kiesett mellőlük. Nem kell osztozni velük a nőkön. A millió társ nélkül maradt nőn. A kevés sármos eszkimóra rengeteg éhes fóka akad.
szex - szerelem - társkereső
Teljesen megfordult a világ. Ezeknek a férfiaknak, fiúknak térben és időben ma már sokkal egyszerűbb egy webes társkereső oldalon ismerkednie. Sőt - ezeknek az oldalaknak az igen népszerű csetes szolgáltatása által -, akár összejönnie is egy lánnyal, nővel, asszonnyal.
szex - szerelem - partnerkeresés
Ráadásul még két hatalmas akadály hárult el a férfi elől a partnerkeresésben.
1. - A másik férfi. Nem kell már felesleges köröket futni, hogy a nő független-e.
Valamint
2. - az idő.
Az esetek igen nagy többségében egy nő akkor regisztrál egy társkeresőn, ha független.
szex - szerelem - kielégülés
Ezzel szemben a férfiak, ahogyan Nóri mondta:
Az esetek nagy többségében, azaz 20-ból 15 férfi csak (gyors és olcsó) szexuális kielégülésre számít, és ezért regisztrál a különböző társkereső oldalakon.
szex - szerelem - tartós kapcsolat
És csak 20-ból egy van, aki képes áldozatot is hozni egy jó és tartós kapcsolatért.
Figyelem!
Van olyan férfi tehát, aki képes áldozatot is hozni egy jó és tartós kapcsolatért!
Azért ez nagyon, de nagyon jó hír!
szex - szerelem - társkeresők
Ha hiszitek hanem akár mennyire is csökken az elérhető jó pasik száma, a társkeresőkön ott vannak. A társkeresőkön viszonylag könnyedén elérhetőek!!!
# Hogyan?
szex - szerelem - követő
Ha Nóri nem is volt hajlandó elárulni a legnagyobb titkát, azért én jó néhányat mindenképpen megosztok a Szex, szerelem blog női követőivel. Érdekesség, hogy csodák csodájára egyre több férfi követőnk is van már.
szex - szerelem - párkapcsolatotok
Gratulálok Uraim! Bízom benne, hogy a párkapcsolatotok jobbá tétele érdekében követtek bennünket.
Riporter: Írnak is?
Kornél: Igen. Egyre többen! Például az egyik férfi követőnk írta e-mailben:
szex - szerelem - súlyos pénzekért
"- Ami ezen a Szex, szerelem blogon ismeretmennyiség ki van kommunikálva a Világhálóra! Óriási! Semmi hasonló magyar nyelvű weboldalhoz nem hasonlítható. Külföldi oldalakon is csak súlyos pénzekért szerezhetőek be előadások és tréningek. Ráadásul egyik sem ilyen tartalmas!
szex - szerelem - tudás
A Szex, szerelem blog által adott ismereteket mindenkinek meg kellene tanulnia. Akinek a tudás megszerzése drága, az nem számol a tudatlanságából fakadó lelki fájdalmakkal és költségekkel. Nem is értem, hogyan adhattok oda ennyi tudást és tapasztalatot INGYEN?"
szex - szerelem - ingyen
Kornél: E-mailben már válaszoltam, de a követőinknek is leírom. Bár ezt korábban már közzé kellett tennünk, mindjárt az elején. Ez nincs INGYEN. EU-s támogatásból van finanszírozva a munkánk.
szex - szerelem - blog
Hétfőtől - csütörtökig napi 10-12 órát dolgozunk, egy külön stábbal a Szex, szerelem blog tartalmának felvételén, legépelésén, lektorálásán. Tavaly óta minden hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, (néha pénteken) sőt volt, hogy hétvégén is jelentkeztünk.
szex - szerelem - értéket
Eddig 100 órányi felvétel van, amiből 120 bejegyzés keletkezett. Több, mint 200 nap. Szorozd be ezt egy stáb napi költségével és mindjárt rájössz, hogy milyen hatalmas értéket kaptál!
Ezért aztán mindig jól esik a munkánk elismerése a követőink által.
Riporter: Következő Szex, szerelem blogunkat innen folytatjuk...?