Riporter: Ma a Szex, szerelem blogunkban a női hozzáállást beszéljük át. Hogyan viszonyulnak a lányok, nők, asszonyok az orális szexhez?
szex - szerelem - női orális szex
Ez sokkal körültekintőbb figyelmet igényel, mint a férfiaknál!!! Tapasztalataimat és jó néhány gyakorlott hölggyel történt beszélgetés következtetéseit mondom el.
Ez a kortól egyáltalán nem függ, ahogyan ezt elsőre sokan gondolnák. Két alapvető feltétele van:
- A másik a (szerencsésen bevonzott) férfi gyöngédségétől, figyelmességétől és tapasztalatától függ.
Annak idején a fokozatokat egy a kérdésben igen jártas Asszonnyal beszélgettük át.
A következőkben állapítottuk meg az orális szex fokozatait, a fenti két tényező függvényében. Ez tehát nem a Központi Statisztikai Hivatal által kibocsátott hivatalos eredmény, hanem két ember átgondolt véleményét tükrözi!
Nézzük akkor sorban:
- A nők fele el sem tudja képzelni, hogy bevegyen a szájába egy férfi hímtagot. Marad 50%
- Azok, akik élvezik a forró magömlést, de már az, hogy lenyeljék teljességgel kizárt - fele a korábbiaknak. Maradt 12,5%
- Akik szeretik az ízét és le is nyelik: 6,25%
Nos 100-ból 3 nő teszi meg ezt a szerelméért illetve MAGÁÉRT. De újra mondom ez a férfi gyöngédségétől, figyelmességétől és tapasztalatától rendkívüli módon függ!!!
Erre csak 100-ból 1 nő képes. Ez egyébként a teljes szerelmes odaadás csúcsa is. Amikor egy nő ennyire meg tud nyílni, és mindenével mindenét be akarja fogadni szerelmének, az maga a női orgazmus csúcsa... Ilyenkor egy asszonyhoz elegendő csak hozzáérni a férfinak. Gyöngéden behatolni és a szerelmes nő ilyenkor a kéjek kéjét érzi, többször is...
R: Ezt nem értem!
A következő szex, szerelem blog-ban ezt részletesen átbeszéljük, mert ez egy nagyon fontos a jó szexhez, szerelemhez, és hosszútávon megoldást jelentő "technikákat" is mondok.
R: Rendben! Akkor tehát az eddigieket összefoglalva a nők 50%-nál tehát perverzió az orális szex?
- miért tart szeretőt?
- Mert a szájával is csinálja.
- Miért a felesége nem szokta?
- Mit képzel doki? Azzal, amivel a gyerekeimet csókolja...!!!
Egy másik érdekes részlet a filmből
R: Miért, hogyan készülnek? Te láttad már?
Sokkal nagyobb rálátásom van a pornó filmek készítésre, mint gondolnád, de ezt majd tényleg egy másik alkalommal mesélem el.
Maradjunk most még az orális szex hihetetlenül túlmisztifikált problémakörénél! A pornó filmek, de a média is okolható a párkapcsolatok szexuális problémáiért. Ráadásul az egyes "alkotások" mindig az adott szerkesztő hozzáállást tükrözi. Nem igazán értenek hozzá, így az szexualitást érintő publikációkban például nincs vagy nem jól van definiálva a szexuális perverzió fogalma.
- A "szex - szerelem - női orális szex intim kitárulkozás" fejezetben pontosan megfogalmazom, hogy amit az átlag ember már perverziónak tekint, valójában miért nem az.
Ez a kortól egyáltalán nem függ, ahogyan ezt elsőre sokan gondolnák. Két alapvető feltétele van:
szex - szerelem - női orális szex két függvénye
- Elsősorban a lány, nő, asszony érzelmeitől függ a hajlandóság, hogy mennyire szerelmes a férfiba.- A másik a (szerencsésen bevonzott) férfi gyöngédségétől, figyelmességétől és tapasztalatától függ.
szex - szerelem - női orális szex fokozatok
Azonban komoly fokozatok vannak.Annak idején a fokozatokat egy a kérdésben igen jártas Asszonnyal beszélgettük át.
A következőkben állapítottuk meg az orális szex fokozatait, a fenti két tényező függvényében. Ez tehát nem a Központi Statisztikai Hivatal által kibocsátott hivatalos eredmény, hanem két ember átgondolt véleményét tükrözi!
Nézzük akkor sorban:
- A nők fele el sem tudja képzelni, hogy bevegyen a szájába egy férfi hímtagot. Marad 50%
szex - szerelem - női orális szex 25%
- A maradék fele szereti ajkaival kényeztetni imádott emberét. Azonban el sem tudja képzelni, hogy a férfi a szájában élvezzen el. Marad 25%- Azok, akik élvezik a forró magömlést, de már az, hogy lenyeljék teljességgel kizárt - fele a korábbiaknak. Maradt 12,5%
- Akik szeretik az ízét és le is nyelik: 6,25%
szex - szerelem - női orális szex 100-ból 3 nő
- Aztán akik imádják az ízét le is nyelik és nem rohannak egyből valamit inni vagy fogatmosni...Nos 100-ból 3 nő teszi meg ezt a szerelméért illetve MAGÁÉRT. De újra mondom ez a férfi gyöngédségétől, figyelmességétől és tapasztalatától rendkívüli módon függ!!!
szex - szerelem - női orális szex mélytorok
- Aztán a csúcs a mélytoroktechnika, amikor már a garatját megnyitva képes kényeztetni egy nő egy férfi makkját, miközben nyelvével, amit csak elér, és ajkaival a többit. Közben simogatja keze is lába is az imádott emberét.Erre csak 100-ból 1 nő képes. Ez egyébként a teljes szerelmes odaadás csúcsa is. Amikor egy nő ennyire meg tud nyílni, és mindenével mindenét be akarja fogadni szerelmének, az maga a női orgazmus csúcsa... Ilyenkor egy asszonyhoz elegendő csak hozzáérni a férfinak. Gyöngéden behatolni és a szerelmes nő ilyenkor a kéjek kéjét érzi, többször is...
szex - szerelem - női orális szex férfiadottság
Persze mindehhez szükséges egy olyan férfi is, aki nem akar fölényeskedve a nő fölé kerekedni és mindezt élvezni is képes, sőt viszonozni is. Ezzel ismét hatványozottan csökken a valószínűség lehetősége.szex - szerelem - női orális szex kontextus
Egy emberöltő alatt jó ha egyetlen egy ilyen kontextus jön létre, de ennél sokkal-sokkal kisebb az arányszám... Az összes többi emocionális, intellektuális, szociális, fizikai vonzáshoz képest pedig a valószínűsége szinte elérhetetlen...szex - szerelem - női orális szex csinálja, de nem szereti
Ezért van az, és minden bevállalt eseményre igaz, hogy megcsinálja, de nem szereti...R: Ezt nem értem!
A következő szex, szerelem blog-ban ezt részletesen átbeszéljük, mert ez egy nagyon fontos a jó szexhez, szerelemhez, és hosszútávon megoldást jelentő "technikákat" is mondok.
R: Rendben! Akkor tehát az eddigieket összefoglalva a nők 50%-nál tehát perverzió az orális szex?
szex - szerelem - női orális szex - Csak egy kis pánik
A férfiakat se hagyjuk ki. Híres film például, amikor pszichológus kezel egy maffiafőnököt. Megkérdezi tőle, hogy- miért tart szeretőt?
- Mert a szájával is csinálja.
- Miért a felesége nem szokta?
- Mit képzel doki? Azzal, amivel a gyerekeimet csókolja...!!!
Egy másik érdekes részlet a filmből
szex - szerelem - női orális szex a média nyomása
Ha kimondják, hanem - úgy tűnik, hogy az orális szex ha nem is perverzió, akkor is nagyon tabu téma, még a párkapcsolati kommunikációban is! Egyszerűen nem beszélnek róla, így aztán igazán azt sem tudják, hogy mi az! Mert a pornó az nem az! A következő szex, szerelem blogban elmesélem, hogyan készülnek a pornó filmek.R: Miért, hogyan készülnek? Te láttad már?
Sokkal nagyobb rálátásom van a pornó filmek készítésre, mint gondolnád, de ezt majd tényleg egy másik alkalommal mesélem el.
Maradjunk most még az orális szex hihetetlenül túlmisztifikált problémakörénél! A pornó filmek, de a média is okolható a párkapcsolatok szexuális problémáiért. Ráadásul az egyes "alkotások" mindig az adott szerkesztő hozzáállást tükrözi. Nem igazán értenek hozzá, így az szexualitást érintő publikációkban például nincs vagy nem jól van definiálva a szexuális perverzió fogalma.
szex - szerelem - női orális szex intim kitárulkozás
Így aztán persze, hogy rengeteg félreértés keletkezik.- A "szex - szerelem - női orális szex intim kitárulkozás" fejezetben pontosan megfogalmazom, hogy amit az átlag ember már perverziónak tekint, valójában miért nem az.